Reggel utánanéztem a májvirágoknak a kedvenc helyemen és találtam is kinyílt virágot, mind az egyetlen egyet. Mikor ráleltem még majdnem csukva voltak a szirmai, de a kellemes napsütésben szinte szemmel látható sebességgel tárulkozott ki, teljes szépségében.
Miután eleget foglalatoskodtam ezzel az egy szál virággal, lejjebb ballagtam, hogy meglátogassam az általam ismert két babérboroszlán tövet. Szörnyen elkeserített amit találtam, mert a nagyobbik növénynek mindössze durván letört csonkját találtam, a földből feltépett gyökerekkel.
Valami ökörbaromállat annyira szerette a virágot, hogy nem is tudott hazamenni nélküle! Hogy az ilyen szellemi toprongy miért nem tud megmaradni a plazában, ahol kevesebb kárt okoz a létezésével, azt nem tudom. Persze ismeretlen virágrajongónknak azzal az irgalmatlanul csökött értelmével nyilván halvány fogalma sincs, mi a búbánatos nyavalyát vitt haza az összkomfortos barlangjába, hogy holnapután kidobja, mert elfonnyadt!
A gyalázatosan helybenhagyott csutakot visszanyomkodtam a földbe, a feltépett gyökereket visszatakartam, hátha van olyan szerencsénk, hogy életben marad a tő és kihajt újra.
Hogy ne dühöngéssel végződjön a nap, délután felhívott egy barátom, mondván túrázás közben valami sáfrányfélét talált a Mecsekben, tudok-e róla és melyik faj lehet? A leírás alapján illír sáfrányban maradtunk, amiről két óra múlva személyesen is meggyőződtem, némi képi dokumentum készítése közepette.
Nagy valószínűséggel ez a néhány tő is valami buzgó vadvirágkertész által került oda, akárcsak a babérboroszlán, de ha már ott van, örüljünk neki!
