A kora délutánt sportolással töltöttem. Tereprendeztem, majd lessátrat állítottam a Pellérdi-halastavon, majd Sanyi barátom kicsit odébb álló tóparti lese körül irtottam gyékényt. A kellemes harminc-sok fokos napsütésben inkább éreztem túlélési próbának, mint pezsdítő testmozgásnak. Hazaérve ledöntöttem jó 2 liter hideg mindenfélét, pótlandó a veszteséget, majd kiheverve a hősokkot, estefelé kimentem megnézni milyen mocorgás van a sátor környékén. Mivel Csabi barátunk éppen előttem evezett be a tó szigetén álló leséhez takarítani, szétzavarva amit lehet, így rajta kívül nem sok mindent láttam a sátorból.
Na jó, ez nem teljesen igaz, mert járt arra egy szárcsa, akire rá is lőttem, de minek?
Csabi távoztával vártam, hogy majd megélénkül a forgalom, de persze nem így lett. A végén már unalmamban a gyékényes tükörképével kezdtem el kísérletezni.
2012. június 28., csütörtök
Megint a Hold, ...
...ahogyan a nyugati égbolton sorjázó felhőfoszlányok között bujkál, majd lebukik a Jakab-hegy gerince mögé.
2012. június 27., szerda
Lesbe menet, meg a lesben
Délután újból Sanyi tavi lesébe indultam, leparkoltam a bejáratnál, felpakoltam a holmimat és elindultam befelé. Szerencsére, mint mindig, most is tartottam magam az alapelvhez: bevetésen a gép mindig legyen kézben és készenlétben. A kapun belépve mit látok, az út melletti tóba nyúló földnyelv mellett a sekély vízben két gólyatöcs ácsorgott békésen. Sajnos a terepadottságok miatt arra, hogy jelentősen közelebb kerüljek nem volt esély, így csak azon helyben a parton földre borulva készítettem néhány "tájképet gólyatöccsel".
Persze azért ezután mégis megpróbáltam közelíteni, minek következtében elkészült a tájkép távolodó gólyatöcsökkel, de ezt nem osztom meg. :)
Beljebb ballagva a gáton felugrasztottam egy csapat bakcsót, akik közül néhány egy nagyobb kört megtéve pontosan rám repülve tért vissza, megajándékozva egy hosszú sorozattal, a végén egy hangosat kvakkantva.
A lesben elfoglalva helyemet, rövidesen megjelent egy tőkés réce család és elég sokáig szórakoztattak produkcióikkal.

Címkék:
Anas platyrhynchos,
Ardea purpurea,
bakcsó,
gólyatöcs,
Himantopus himantopus,
Nycticorax nycticorax,
tőkés réce,
vörös gém
2012. június 22., péntek
A tavi les
Sanyi barátom összeütött egy egyszemélyes tóparti üveges lest, ahol néhány nagyon inspiráló fényképet készített. Persze azonnal hívott, hogy én is próbáljam ki, amire eddig nem került sor, de most végre. Késő délután foglaltam el a helyem és fél óra múlva meg is indult az élet az előttem elterülő kis tisztáson. Récék, szárcsák, kis vöcskök és egy guvat mozgolódott, néhányukról még kép is született.
2012. június 21., csütörtök
Haris és egyebek
Szomorúságos eredményt hozott a harisfelmérés, tegnapra virradó éjjel mindössze egyetlen harsogó hímet találtam a területemen. Májusban kettő volt (ennyi volt a megyei összes), most azon a helyen semmi. Nyilván nem annyira csípték, hogy lekaszálták a rétjüket és tovább álltak. Mindkettő kb. 12 km-t mozdult el, egyikük maradt az én felügyeletem alatt, a másik kicsit másfelé, de szintén ellenőrzött területre pottyant (így ő is meglett). Ez ugyan még nem a mélypont, az a nulla volt, de a huszonkét harsogó hímes rekordomhoz képest ez is elég lehangoló. Volt már hasonló mélypont, remélem most is vezet majd innen felfelé út és nem leszünk szegényebbek egy nagyon érdekes, titokzatos fészkelő fajjal!
A félreeső helyeken végzett éjszakai felmérés alkalmat adott, hogy kicsit foglalkozzak a csillagos éggel is, de azt hiszem itt még sokat kell a technikámon csiszolni. A képen azért kivehető a Tejút kissé átlósan húzódó halvány sávja.
Nem hagytam ki a hajnal előtti derengő fények és a pára párnák adta lehetőséget sem.
Természetesen a Nap első sugarai sem találtak még otthon.

2012. június 18., hétfő
Tiszavirágzás
A hétvégén tiszavirág rajzást nézni mentünk Szegedre, mert végre a jóslatok szerint épp a szabad hétvégémre esett az esemény. Ezzel nem is volt hiba, jókor voltunk, csak nem a legjobb helyen. Az igazi tömeges rajzás kicsit lejjebb zajlott a folyón, mi meg nem a legjobb szakaszt választottuk, kicsit feljebb. Azért láttunk repülő kérészeket, nem is keveset, de a rovarfelhők látványáért és persze képeiért majd jövőre vissza kell jönni.
Azért a szerecsensirályok "tömeges " kérészvadászata sem volt megvetendő látvány.
No meg kárpótlásul sikerült begyűjteni mindjárt több halvány geze megfigyelést, újabb fajjal gyarapítva listámat. Sajnos a gezékről egyetlen értelmes kép sem készült a rémisztően kedvezőtlen környezeti adottságok miatt, csak néhány borzasztó dokumentum jellegű izé. Az egyiken nagyjából látszik, hogy mi is az, a másik meg majdnem éles! Jól kiegészítik egymást. :)

2012. június 7., csütörtök
Azonközben, hogy...
...a Vénusz áthaladását figyeltem, nem átallottam néhány kattintást a napkelte előtti derengésben és a kelő Nap fényében pompázó vidékre pazarolni.
2012. június 6., szerda
Az év csillagászati eseménye a Vénusz-átvonulás
Az év csillagászati eseménye a mai Vénusz-átvonulás volt, a következő ilyen alkalom 2117-ben lesz, de csak a következő 2125-ös lesz itthonról látható. Azt már nem hiszem, hogy megvárom, pedig jó ötletnek tűnik! 2004-ben már egyszer elejétől a végéig megcsodálhattam ezt a jelenséget, de sajnos az akkor készült képeket hordozó filmtekercs tönkrement. (Egy hónapra rá vettem meg első digitális fényképezőgépem.)
Ma a jelenség napkeltekor már tartott és 6:55-ig, majd két órán át láthattuk a Vénusz korongját a Nap előtt. A megfigyelést stílusosan a Magyarhertelend felett álló Napszentély kilátóból végeztem, három másik elszánt koránkelő társaságában, jelentős számú alkalommal lenyomva az exponálógombot. Íme:

A napkorong pereme feltűnik a horizonton.
Az emelkedő Nappal együtt feltűnik a Vénusz.
Az alacsony állása miatt még vastag légrétegen át látható torzult Nap a szeplőjével.
Ahogy egyre magasabbra emelkedik, egyre tisztábban látható csillagunk és bolygója.
Időnként felhőfoszlányok kúsztak elénk, kicsit érdekesebbé téve a képeket.
A vége felé a kis folt egyre közelebb kerül a peremhez,
belülről érinti azt,
majd lassan kilép a Nap elől.
Ezen a képen már épp csak csippenti a Nap szélét.
Végül pedig egy kicsit másképp feldolgozott kép, a jól látható napfoltok kedvéért.

2012. június 4., hétfő
2012. június 1., péntek
Örvös
Estefelé néhány örvös galamb jelent meg a ház körül, ami nem ritkaság, de egyikük a szokottnál bizalmasabb volt, bár rossz ízlése miatt csak a villanydróton akart helyet foglalni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)