Ma hajnalban Szimivel próbálkoztunk a sövénysármányoknál. Eredmény: húsz perc „nagyhalál”, felfelé a negyven-negyvenöt fokos emelkedőn, két óra óvatos nézelődés és keresgélés, azután semmi. Hát ezek már elszéledtek! :-(

A mai program, madarászás három angol madárlesővel a legjobb területeimen. Lett volna, de reggel elkottyantottam nekik a tegnapi jászberényi amuri vércsét. Némi rábeszélés után hagytam magam. Mire oda keveredtünk a Borsóhalmi-legelőre (hála Husi pontos távirányításának és még egyszer köszönet) dögletes hőség lett, de mindjárt az elején talált kék vércsék, kis őrgébicsek és szalakóták feldobták a kókadó hangulatot. Aztán némi keserves várakozás után mégis kimozdult a kék vércse csapat és közöttük sikerült kiszúrni az amuri (gyanús) vércsét! Végszóra, mert már igencsak indulnom kellett hazafelé. Remélem amuri marad és nem potyára rohantam át a fél országot!

Ma a fészkelés bizonyítása miatt felkerestem mind a két ismert sövénysármány revírt. Mindkét helyen sikerült kirepült fiatal madarakat megfigyelnem és lencsevégre kaptam az egyik táplálékot hordó hímet. A második revír felfedezéséért a dicsőség Mónus Gáboré!