A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kockás liliom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kockás liliom. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 4., hétfő

Kockás liliom, sápadt kosbor

Kora délután a kockás liliomoknál tettem látogatást, ahol az erdő alját borító virágok között már jócskán találtam elnyílott példányokat, de a többség teljes pompájában díszeleg még.
Ahogy ígértem, íme az első tő kinyílt sápadt kosbor, de még csak az egyetlen, mert a többi még csak éppen hogy a leveleit bontotta ki, vagy bimbós.


2010. április 8., csütörtök

A kockás el van vetve!


A kockás liliomok is erősen a virágzás vége felé járnak, úgy látszik idén már így lesz, mindenhová az utolsó pillanatban érek oda. Reggel felhívtam Balázs barátom, hogy megyek levegőzni, nincs-e kedve társulni, erre ő mondja, hogy fél óra múlva veszi fel a társait és indulnak, ugyanoda. Pedig nem is beszéltük meg! Mire ők odaértek, már tettem egy rövid szemlét, hogy merre érdemes elindulni a liliomos erdőben. Bár már sok hervadozó virágot találtam, azért még volt jócskán frissen nyílott is. Mindenki kiszemelt magának egy rokonszenves tövet és nekilátott megvalósítani az elképzelését.

A késő délután megint csak itt talált, ez alkalommal családi kirándulás keretében, egy lemenő napos kép reményében, de sajnos arról lemaradtunk. Ezúttal újabb két fényművésszel találkoztunk, Takács Gábor és barátja kuporgott a liliomok között. Még napszállta után, erős szürkületben is folytatták az alkotást, vakuk és derítőlapok bevetésével.

2010. március 25., csütörtök

Elsők és utolsók

Napokon belül elkezdődik a kockás liliomok nyílása! Most még csak néhány bimbó mutatkozik, de rövidesen borítva lesz az erdő alja virágzó liliommal.

A Szársomlyón a tavaszi héricsek csoportjaitól sárgállik a hegyoldal,
az illír sáfrányok elvirágoztak, virágaiknak csak fonnyadt maradványai hevernek az avaron és a ligeti csillagvirág is a virágzása végéhez érkezett, már csak egy-két frissen kinyílt példányt találtam.
A fekete kökörcsinek is bontogatják virágaikat, de még sok a növekedő bimbós példány.

A Villányi-hegységben már elvirágzóban a leánykökörcsin, de a Mecsekben még jócskán található bimbós példány belőle.

2009. április 1., szerda

Kezdődik a kockás szezon

Délelőtt két tettestárssal kockás liliomokat fényképeztünk. Így alkalmam adódott egy Canon EF 70-200/4L USM telével próbálkozni!


2009. március 26., csütörtök

Defektes kockás kökörcsin, gólya nélkül :)

Reggel a gumisnál indult a nap, mert este tök lapos gumival értem le a mentőállomásra. Legnagyobb örömömre nem csak sima defekt volt, valami oldalról szúrta ki a gumit, így vulkanizálni kell. De hát ez van, ha az ember folyton az utak mellé jár!
Utána leszaladtam a Dráva partra, meglesni a kockás liliomokat, mikor lesz alkalmas az idő rájuk. Mindössze egyetlen kinyílóban lévő virágot találtam, a többi még bimbós volt, sőt rengeteg hajtáson még az sem volt.


Ilyenkor szoktam látni az első fehér gólyákat, de most ez sem jött be.
Délután visszamentünk a gumishoz, lecseréltetni a télieket nyárira, de előtte Mónival jó egy órát sétáltunk és hevertünk az Akasztófa-dombon a fekete kökörcsinek között


2008. április 5., szombat

Kockások, az idén utoljára

Újabb túrát szerveztünk a Dráva partra, megkésett kockás liliom fényképezésre. Már alig van egy-két használható virág, még pár nap és vége. Azért sikerült elkapnom a virágok között görnyedező alkotókat, meg egy levelibékát, amint liliomon hintázik. Utóbbi elég "hidegvérű" volt, türelemmel kivárta, míg mindenki körbejárja.

2008. március 28., péntek

Természetfotós találkozó a liliomoknál

Délután lekísértem két természetfotós ismerősömet a Dráva ártérbe, a kockás liliomokhoz. Ők rövidesen mélyen belemerültek a virágfotózásba, a liliomok között ülve-fekve-görnyedve váltogatták a beállításokat.


Közben megérkezett két másik helybéli kolléga, szintén hasonló céllal járva az erdőt, óriási mértékben emelve az egy négyzetkilométerre eső fotósok számát :)
Mindjárt rögtönöztünk egy Év Ifjú Természetfotósa találkozót is. Az érdekesség kedvéért mindketten az N.G. kezdőbetűket viselik nevükben!
Mivel az elszántak feltették magukban, hogy összehoznak egy liliomot a lemenő nappal, nem vártam meg míg végeznek, ott hagytam őket a kotu fotózásba mélyedve.
Nekem a nap fénypontját nem ez jelentette, hanem a fekete kökörcsineknél tett rövid látogatás. A virágok közt fekve nem is tudtam merre forduljak, minden irányban jobbnál jobb beállítások kínálták magukat.

2008. március 26., szerda

Kockás liliom másodszor

A folyamatos csapadék utánpótlásnak hála, az ártéri és az odavezető utak kezdenek mindent elnyelő halálos ingoványra hasonlítani. Azért ma is megúsztam a beragadást, bár volt egy hosszúnak tűnő bizonytalan pillanat :)
Mindennek ellenére sikerült a liliom kollekciómat két érdekes levélállású példány képével bővítenem.

Van még jócskán bimbós virág, de egyre kevesebb, és sajnos néhány vaddisznó is tiszteletét tette a környéken (jelen esetben az igazi, négylábú változat), számos kitúrt tövet hagyva maguk után.
Közben a tavasz minden hangján énekeltek körülöttem a madarak és a nekihevült harkályok dobpergésétől visszhangzott az erdő.

2008. március 20., csütörtök

Kockás liliomok gólyával

Reggel a jóslatok ellenére kisütött a nap, így a kutya hideg ellenére délnek vettem az irányt, megtekinteni a kockás liliomokat. Útközben Mattyon, fészkén ücsörögve láttam az idei első fehér gólyámat. Lent az ártérbe vezető úton egy félig árokba csúszott kamion állta utamat, hogy honnan a nyavalyából került oda nem tudom, de sikerült kikerülnöm az útról letérve, áldva autóm terepjáró tehetségét. Némi sártúrás után (sikerült még a tetőn is elhelyezni némi sarat) megérkeztem a liliomos nyiladékhoz, ahol az ilyenkor szokásos látvány fogadott. Körös körül az erdő alján több száz tő kockás liliom virít, a virágzás különböző szakaszában, túlnyomórészt még bimbós állapotban. Némi keresgélés után sikerült kiválasztani két tövet, melyeknek környezete alkalmasnak tűnt a fényképezéshez. Sajnos a fagyos reggelen várt deres képek elmaradtak, dér híján, de nem adom fel, mert a továbbiakban is fagyos hajnalokat ígérnek az illetékesek.

2007. március 25., vasárnap

2007. március 23., péntek

Végre, az idén nem késtem le a kockás liliomok virágzását! Ugyan az idő nem kényeztetett különösebben, de sebaj, a virágok gyönyörűek!