Sumony, december

A halastó mai bejárása alkalmával három itt ritkaságnak számító madárfaj egyedeivel is sikerült összefutnom. Az elsők a bütykös ásóludak voltak, mindjárt hárman.

A második egy hím nagy bukó volt, ami csak rövid ideig tartózkodott itt, mert reggel még nem volt a réceseregletben, aztán miután megtaláltam, rövid idő múltán el is tűnt. Gondolom megállapította, hogy a lecsapolt tavak vízmélysége neki nem igazán felel meg és tovább állt (a kép majd egy kilométerről készült, de felismerhető).

A harmadik faj pedig a daru volt, mindjárt kilencvenöt példányban. Sajnos ők csak kerültek néhányat, mustrálva a tavakat, de ahogy jöttek, szintén tovább álltak.

A legnagyobb élmény mégis egy itt köztudottan állandó, de ritkán szem elé kerülő emlős volt. Az egyik zsilip alól sikerült felugrasztanom, egy az ott szorult apróhalból lakomázó vidrát. Ahelyett, hogy fejvesztve elrohant volna, átiszkolt a szomszédos, feltöltött tóba és annak keskeny nádszegélyében játszott bújócskát velem, vagy egy órán át. Sajnos nem sikerült nyílt terepen elkapni, csak így, a nád között leskelődve.

Hortobágy, Madarászfutam és sok más egyéb

Csütörtökön este indultunk a Hortobágyra, ahol mindjárt elég szerencsétlenül indultak a dolgok. Először is Soltvadkerten a Korona cukrászda este tízkor már zárva volt, így kimaradt a kötelező fagylaltozás. Röviddel éjfél után, Nagyivántól a 33. út felé tartva, egy az úton heverő nádlevélnek tűnő valami megelevenedett és felreppenő lappantyúként csapódott az autó elejének. Hiába haladtunk meglehetősen lassan a hajmeresztően kátyús út miatt, a madár nem élte túl a találkozást. Ráadásul később még az eső is eleredt, kétségessé téve a következő nap eredményességét. Szerencsére hamar el is állt, így Palánkai Zsolttal békében vonultunk be hajnalban az ohati kiskárókatonás lesbe, egésznapos fotózásra.

A les előtti náddal körbezárt tavacskán nem volt nagy zsúfoltság, de azért egész nap folyamatosan volt mit nézni és fényképezni, a kis vízicsibétől a jégmadáron át a vidráig.

Szombat reggel kilenckor vette kezdetét a Madarászfutam. Az újabb éjszakai eső után kellemes, bár a kívánatosnál szelesebb időben zajlott a fajvadászat. A szél miatt napközben meglehetősen kevés énekesmadárral találkoztunk, viszont kora délután a keletre eső puszta felett fenséges ragadozó felvonulás kárpótolt minket. Egy óra alatt sikerült megfigyelni a gyakori fajok mellett számos réti sast, egy békászósast, pusztai ölyvet, karvalyt, kerecsen- és kabasólymot.
Este a máskor nehezen összevadászott egy szál kuvik helyett egyből hármat is találtunk, ráadásul egyikük mindjárt hangos kiáltozással adott hírt jelenlétéről.
Vasárnap reggel sikerült begyűjteni a hiányzó énekesek nagyját, így végeredményben a 114-es listánk az ötödik helyre volt elég.
Eredményhirdetés után indult a szokásos havasi lile túra. Egy félreértés miatt nem az optimális úton mentünk, így került szem elé már Angyalházán, az út menti vadrózsabokor aljában sziesztázó lappantyú. A találkozást Kiss Tamásnak köszönhetjük, aki menet közben szúrta ki az egyik alsó ágon mozdulatlanul lapuló madarat! Ez az egyed túlélte a velem való találkozást!
Rövid pusztai keresgélés után Szilágyi Attila rátalált a lilékre és miután mindenki kedvére megnézte őket teleszkópon át, elindult az elszánt fotósok kis csoportja, hogy közelebbről lencsevégre kaphassa őket. Hosszas laposkúszás után, magunk előtt pakolgatva a felszerelést, végre elég közel jutottunk és jó ideig fényképezhettük a tollászkodó, ide-oda bóklászó madarakat.

Az legelszántabb lilézők csoportját Kókay Bence örökítette meg, az ő jóvoltából mellékelem az alábbi pusztai életképet.

Innen már a szétszéledő társaság többfelé indult, de mi az idefelé vezető útvonalon mentünk vissza, hátha... És igen, a lappantyú még mindig ugyanott lapult, ahol előzőleg Tamás észrevette. Összevártuk a telefonon értesített érdeklődőket és miután itt is mindenki eleget látott már a távcsőben, elindult a fényképészeti közelítés. A lusta jószág türelmesen hagyta, hogy öt-hat méterről fotózzuk, csak akkor szakadt el a cérna, mikor elkezdtünk oldalazni, hogy a farkát keresztező fűszál kikerüljön a képből. Ekkor felszállt és átköltözött egy ötven méternyire álló akácosba. De tulajdonképpen már így sem megvetendő zsákmányt és élményt szolgáltatott nekünk, megkoronázva a jól sikerült hétvégét!