Hortobágy, Madarászfutam és sok más egyéb

Csütörtökön este indultunk a Hortobágyra, ahol mindjárt elég szerencsétlenül indultak a dolgok. Először is Soltvadkerten a Korona cukrászda este tízkor már zárva volt, így kimaradt a kötelező fagylaltozás. Röviddel éjfél után, Nagyivántól a 33. út felé tartva, egy az úton heverő nádlevélnek tűnő valami megelevenedett és felreppenő lappantyúként csapódott az autó elejének. Hiába haladtunk meglehetősen lassan a hajmeresztően kátyús út miatt, a madár nem élte túl a találkozást. Ráadásul később még az eső is eleredt, kétségessé téve a következő nap eredményességét. Szerencsére hamar el is állt, így Palánkai Zsolttal békében vonultunk be hajnalban az ohati kiskárókatonás lesbe, egésznapos fotózásra.

A les előtti náddal körbezárt tavacskán nem volt nagy zsúfoltság, de azért egész nap folyamatosan volt mit nézni és fényképezni, a kis vízicsibétől a jégmadáron át a vidráig.

Szombat reggel kilenckor vette kezdetét a Madarászfutam. Az újabb éjszakai eső után kellemes, bár a kívánatosnál szelesebb időben zajlott a fajvadászat. A szél miatt napközben meglehetősen kevés énekesmadárral találkoztunk, viszont kora délután a keletre eső puszta felett fenséges ragadozó felvonulás kárpótolt minket. Egy óra alatt sikerült megfigyelni a gyakori fajok mellett számos réti sast, egy békászósast, pusztai ölyvet, karvalyt, kerecsen- és kabasólymot.
Este a máskor nehezen összevadászott egy szál kuvik helyett egyből hármat is találtunk, ráadásul egyikük mindjárt hangos kiáltozással adott hírt jelenlétéről.
Vasárnap reggel sikerült begyűjteni a hiányzó énekesek nagyját, így végeredményben a 114-es listánk az ötödik helyre volt elég.
Eredményhirdetés után indult a szokásos havasi lile túra. Egy félreértés miatt nem az optimális úton mentünk, így került szem elé már Angyalházán, az út menti vadrózsabokor aljában sziesztázó lappantyú. A találkozást Kiss Tamásnak köszönhetjük, aki menet közben szúrta ki az egyik alsó ágon mozdulatlanul lapuló madarat! Ez az egyed túlélte a velem való találkozást!
Rövid pusztai keresgélés után Szilágyi Attila rátalált a lilékre és miután mindenki kedvére megnézte őket teleszkópon át, elindult az elszánt fotósok kis csoportja, hogy közelebbről lencsevégre kaphassa őket. Hosszas laposkúszás után, magunk előtt pakolgatva a felszerelést, végre elég közel jutottunk és jó ideig fényképezhettük a tollászkodó, ide-oda bóklászó madarakat.

Az legelszántabb lilézők csoportját Kókay Bence örökítette meg, az ő jóvoltából mellékelem az alábbi pusztai életképet.

Innen már a szétszéledő társaság többfelé indult, de mi az idefelé vezető útvonalon mentünk vissza, hátha... És igen, a lappantyú még mindig ugyanott lapult, ahol előzőleg Tamás észrevette. Összevártuk a telefonon értesített érdeklődőket és miután itt is mindenki eleget látott már a távcsőben, elindult a fényképészeti közelítés. A lusta jószág türelmesen hagyta, hogy öt-hat méterről fotózzuk, csak akkor szakadt el a cérna, mikor elkezdtünk oldalazni, hogy a farkát keresztező fűszál kikerüljön a képből. Ekkor felszállt és átköltözött egy ötven méternyire álló akácosba. De tulajdonképpen már így sem megvetendő zsákmányt és élményt szolgáltatott nekünk, megkoronázva a jól sikerült hétvégét!