A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tőkés réce. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tőkés réce. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 27., szerda

Lesbe menet, meg a lesben

Délután újból Sanyi tavi lesébe indultam, leparkoltam a bejáratnál, felpakoltam a holmimat és elindultam befelé. Szerencsére, mint mindig, most is tartottam magam az alapelvhez: bevetésen a gép mindig legyen kézben és készenlétben. A kapun belépve mit látok, az út melletti tóba nyúló földnyelv mellett a sekély vízben két gólyatöcs ácsorgott békésen. Sajnos a terepadottságok miatt arra, hogy jelentősen közelebb kerüljek nem volt esély, így csak azon helyben a parton földre borulva készítettem néhány "tájképet gólyatöccsel".


Persze azért ezután mégis megpróbáltam közelíteni, minek következtében elkészült a tájkép távolodó gólyatöcsökkel, de ezt nem osztom meg. :)
Beljebb ballagva a gáton felugrasztottam egy csapat bakcsót, akik közül néhány egy nagyobb kört megtéve pontosan rám repülve tért vissza, megajándékozva egy hosszú sorozattal, a végén egy hangosat kvakkantva.





A lesben elfoglalva helyemet, rövidesen megjelent egy tőkés réce család és elég sokáig szórakoztattak produkcióikkal.









Utolsó mozzanatként pedig bepottyant a kis tisztásra egy vörös gém. Sajnos gyorsan le is lépett, amellett, hogy az addigra már erősen gyérülő fény sem kedvezett. Mindössze egyetlen éles kép készült róla.



2009. július 1., szerda

Árvizi körtúra

Ma Mohácson a Duna vízállása meghaladta a 810 cm-t és még javában árad, ezért elindultunk a lányokkal "nagyvizet" nézni. A parti sétány már víz alatt van, de a csúcstól ez még messze van.
A part mentén több kockás sikló, köztük igazán termetes példányok játszottak mini Nessy-t, kitekintgetve a víz alól. A helyenként majd térdig érő, meglehetősen hűs vízben gázolva-térdelve készült pár érdekes kép.
Egyikük elég bizalmas volt, egészen a lábunk elé kiúszott, őt el is csíptem egy kézben fényképezkedés erejéig.
A közelben jött-ment néhány eléggé urbanizált tőkés réce, a gácsérok elég érdekesen festettek, így félig vedletten.
Ezután lejjebb vonultunk a folyó mentén Kölkedig, ahol a gáton belül varázslatos ártérhangulat fogadott minket.

A lányok mindjárt elkezdtek tücsköt-bogarat tanulmányozni és vízbőlmentést gyakorolni.

Felvetődött a kérdés, mi a manó az a szép pirosas bogyókat érlelő cserje ott az erdő szélén a vízben ácsorogva. Némi erőlködés után beugrott, hogy egy kányabangitát csodálunk.
Néhány fehér gólya az ártér és a mentettoldali gabonatáblák között ingázva szedegetett, nem túl nagy bizalmat mutatva közelítési kísérleteim iránt.
Egy fekete gólya is felbukkant pár pillanatra, de azt sikerült elbambulnom, nem úgy mint a környéken járőröző barna rétihéját.
Innen némi kerülővel haza indulva, lefényképeztem a majsi templomtoronyban különleges módon épült gólyafészket, ha már a környéken járunk, mert csak diám volt róla korábbról. A szépséghiba, hogy idén úgy látszik nincs sikeres költés itt, egy szál gólya sem volt a fészken. A diákon legalább van madár is.