Ma Mohácson a Duna vízállása meghaladta a 810 cm-t és még javában árad, ezért elindultunk a lányokkal "nagyvizet" nézni. A parti sétány már víz alatt van, de a csúcstól ez még messze van.
A part mentén több kockás sikló
, köztük igazán termetes példányok játszottak mini Nessy-t, kitekintgetve a víz alól. A helyenként majd térdig érő, meglehetősen hűs vízben gázolva-térdelve készült pár érdekes kép.
Egyikük elég bizalmas volt, egészen a lábunk elé kiúszott, őt el is csíptem egy kézben fényképezkedés erejéig.
A közelben jött-ment néhány eléggé urbanizált tőkés réce, a gácsérok elég érdekesen festettek, így félig vedletten.
Ezután lejjebb vonultunk a folyó mentén Kölkedig, ahol a gáton belül varázslatos ártérhangulat fogadott minket.
A lányok mindjárt elkezdtek tücsköt-bogarat tanulmányozni és vízbőlmentést gyakorolni.
Felvetődött a kérdés, mi a manó az a szép pirosas bogyókat érlelő cserje ott az erdő szélén a vízben ácsorogva. Némi erőlködés után beugrott, hogy egy kányabangitát csodálunk.
Néhány fehér gólya az ártér és a mentettoldali gabonatáblák között ingázva szedegetett, nem túl nagy bizalmat mutatva közelítési kísérleteim iránt.
Egy fekete gólya is felbukkant pár pillanatra, de azt sikerült elbambulnom, nem úgy mint a környéken járőröző barna rétihéját.
Innen némi kerülővel haza indulva, lefényképeztem a majsi templomtoronyban különleges módon épült gólyafészket, ha már a környéken járunk, mert csak diám volt róla korábbról. A szépséghiba, hogy idén úgy látszik nincs sikeres költés itt, egy szál gólya sem volt a fészken. A diákon legalább van madár is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése