Délután még felmentem a Hármas-hegyre, ahol éppen nyílás előtt álló bimbókkal találtam a bánáti bazsarózsákat. Közben vagy húsz holló szórakoztatott akrobata bemutatóval a csúcs körül.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bánáti bazsarózsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bánáti bazsarózsa. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. április 19., csütörtök
Bodzaszag
Régi hiányosságot pótoltam a bodzaszagú ujjaskosborok meglátogatásával, mert erről a növényről eddig még nem volt egyetlen kép sem a gyűjteményemben. Valahogy ez minden évben kimaradt, pedig a kívánságlistán eddig is szerepelt. A helyet földrajzilag ismertem már régebb óta, de a megközelítés módjában segítséget kellett kérnem a területet jobban ismerő barátoktól, mert kívülről szemlélve az egész egy nagyon sűrű és nagyon tüskés bozótosnak látszik. Beljebb hatolva feltárul a tisztásokkal tarkított erdő, ahol virágzó kosborokat és már elvirágzott kökörcsineket találtam szép számmal. Az útmutatások segítségével két helyen, bóklászásom során "self-found" egy helyen találtam rá a bodzaszagú lilás színváltozatára, de sajnos mind elvirágzóban volt már, így azokra a képekre egy szűk évet még várni kell. Az egész akció ismétlésre szorul amúgy, mert mire mindent megnéztem amire kíváncsi voltam és megleltem a megfelelő helyet és példányt, addigra pont beborult és a szél is feltámadt. Előbbi nem is lett volna gond, de az utóbbi nem épp ideális körülményeket teremtett a fényképezéshez.
Délután még felmentem a Hármas-hegyre, ahol éppen nyílás előtt álló bimbókkal találtam a bánáti bazsarózsákat. Közben vagy húsz holló szórakoztatott akrobata bemutatóval a csúcs körül.
Délután még felmentem a Hármas-hegyre, ahol éppen nyílás előtt álló bimbókkal találtam a bánáti bazsarózsákat. Közben vagy húsz holló szórakoztatott akrobata bemutatóval a csúcs körül.
2011. május 10., kedd
Bánáti bazsarózsa
Délelőtt eltöltöttem egy kis időt egy bánáti bazsarózsás erdőben, a lombokon áttűnő, vándorló fényfoltokkal játszadozva.
2008. október 3., péntek
Bazsarózsák ősszel
Őszi erdőt nézni mentünk Csenge lányommal a Kelet-Mecsekbe, végül megint az egyik kedvenc helyünkön, a Hármas-hegyen kötöttünk ki. Míg el nem indultunk a déli oldalon, eszembe sem jutottak a bazsarózsák. Mikor a száradt töveket megláttam, akkor jöttem rá, hogy sosem néztem még meg őket ilyenkor, mikor érett magjaikat hullatják.
2008. április 19., szombat
Bazsarózsa mügével
A bánáti bazsarózsa Paeonia banatica (egyesek önálló fajként kezelik, a P. officinalis alfaja helyett) és az olasz müge Asperula taurina hazánkban kizárólag megyénk néhány pontján fordul elő. Ezek közül az egyik "közös pontot" kerestem fel délután. Ezen a helyen zárt erdős területen virít mindkét növényfaj, ezért a bazsarózsa virágzása itt jelentősen elhúzódik a napsütésnek jobban kitett, közismertebb élőhelyeihez képest. Kevés időt tudtam a keresgélésre fordítani, kinyílt bazsarózsát nem is találtam, a mügéből is csak néhány virágzó tövet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















