2012. június 27., szerda

Lesbe menet, meg a lesben

Délután újból Sanyi tavi lesébe indultam, leparkoltam a bejáratnál, felpakoltam a holmimat és elindultam befelé. Szerencsére, mint mindig, most is tartottam magam az alapelvhez: bevetésen a gép mindig legyen kézben és készenlétben. A kapun belépve mit látok, az út melletti tóba nyúló földnyelv mellett a sekély vízben két gólyatöcs ácsorgott békésen. Sajnos a terepadottságok miatt arra, hogy jelentősen közelebb kerüljek nem volt esély, így csak azon helyben a parton földre borulva készítettem néhány "tájképet gólyatöccsel".


Persze azért ezután mégis megpróbáltam közelíteni, minek következtében elkészült a tájkép távolodó gólyatöcsökkel, de ezt nem osztom meg. :)
Beljebb ballagva a gáton felugrasztottam egy csapat bakcsót, akik közül néhány egy nagyobb kört megtéve pontosan rám repülve tért vissza, megajándékozva egy hosszú sorozattal, a végén egy hangosat kvakkantva.





A lesben elfoglalva helyemet, rövidesen megjelent egy tőkés réce család és elég sokáig szórakoztattak produkcióikkal.









Utolsó mozzanatként pedig bepottyant a kis tisztásra egy vörös gém. Sajnos gyorsan le is lépett, amellett, hogy az addigra már erősen gyérülő fény sem kedvezett. Mindössze egyetlen éles kép készült róla.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése