2010. július 21., szerda

Magány, gém, orchideák...

Reggel Sumony határában akadtam erre a kukoricás szélén viruló napraforgóra, melynek végtelen magányossága mindjárt megragadott. :)

A halastavi madarászat egyetlen képi eredménye egy átrepülő vörös gém lett.

A nap fénypontja viszont a Sanyi barátom távkalauzolásával meglátogatott bíbor sallangvirágos dombocska volt, ahol a kései időpont ellenére, volt szerencsém még szépen virágzó példányt találni ebből a különleges virágzatot viselő ritkaságból.

2010. július 14., szerda

HX343 és társa

Gyűrűs gólyák után jártam, sikerrel. Lencsevégre került HX343, aki tavalyról már ismerős és egy új jövevény, akinek sárga gyűrűjén a T711 felirat díszeleg.


Hazafelé a Tenkes csárdában vacsoráztunk (rajtunk meg egymillió szúnyog) és várakozás közben a naplemente után egyre sötétebb égen pompázó Holdat igyekeztem összehozni a Vénusszal.