2009. április 19., vasárnap

Sumony, április

A mai nap érdekessége volt egy fiatal réti sas és egy barna kánya halfogása, alig egy percnyi különbséggel. A vicc az volt, hogy míg a sas egy a markából alig kilógó "snecit" fogott, addig a kánya alig tudta kiemelni jóval termetesebb zsákmányát. Szinte a vízen vonszolva erőlködött vele a partig, ahol még a nádas felett is át kellett vergődnie, de sikerült neki!
Jó volt látni a hat fiókát vezető nyári lúd családot, de a hatvan cigányréce és öt üstökös réce gácsér sem volt megvetendő eredmény. A szokásos tavaszi színesítő elemek, egy kis sirály és két fehérszárnyú szerkő sem hiányoztak. Utóbbiak fényképezésével eljátszadoztam egy ideig, de a késő délelőtti kemény fényben elég esélytelen volt jó képet készíteni a fekete-fehér alanyokról, főleg mert egy pillanatra sem maradtak nyugton. De azért "valami" csak lett belőle.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése